Ambassador / Embassy
News > MÁSODIK LEVÉL A NYUGATI ORSZÁGOKBAN ÉLŐ FIATALOKNAK SZEJJED ALI KHAMENEI AJATOLLAH, AZ ISZLÁM FORRADALOM VEZETŐJE


  Print        Send to Friend

MÁSODIK LEVÉL A NYUGATI ORSZÁGOKBAN ÉLŐ FIATALOKNAK SZEJJED ALI KHAMENEI AJATOLLAH, AZ ISZLÁM FORRADALOM VEZETŐJE

Második levél a nyugati országokban élő fiataloknak

Szejjed Ali Khamenei ajatollah, az Iszlám Forradalom vezetője

Építsétek fel a helyes és tiszteletteljes közös cselekvés alapjait az iszlám világával

 

A kegyes és könyörületes Isten nevében

 

A nyugati országokban élő fiatalok közösségének

 

A keserű események, amelyeket az elvakult terrorizmus idézett elő Franciaországban, arra ösztönöztek, hogy ismét párbeszédet kezdeményezzek veletek, fiatalokkal. Szomorúvá tesz, hogy ilyen események határozzák meg a beszélgetéseink témáját. A valóság azonban az, hogy ha a fájdalmas kérdések nem teremtenek teret a megoldás keresése számára és nem mozdítják elő a közös gondolkodást, az okozott kár kétszeres lesz.

Bárki szenvedjen is a világ bármely pontján, az mindenképpen szomorúságot okoz a hozzá közel állóknak. Egy olyan gyerek látványa, aki drágái szeme láttára veszti életét, az anya, akinek családi boldogsága gyászba fordul, a férj, aki társa élettelen testét sietve arrébb viszi, vagy az, aki mindezt nézi és nem tudja, hogy a következő pillanatban élete színpadán legördül az utolsó függöny – ezek olyan képek, amelyeknél elkerülhetetlen, hogy felkavarják az emberi érzéseket és érzelmeket.

Bárkit, akiben van szeretet és emberség, az ilyen képek látványa felzaklat és megrendít, történjen ez Franciaországban, vagy Palesztinában, Irakban, Libanonban, illetve Szíriában. Biztos, hogy a másfél milliárdnyi muzulmán is így érez, és e katasztrófák okozóira és felelőseire gyűlölettel és megvetéssel tekint. A gond azonban akkor van, ha a ma szenvedése nem válik egy jobb és biztonságosabb jövő megteremtésének a kiindulópontjává, mert úgy csak a keserű és hiábavaló emlékeket gyarapítja. Hiszek abban, hogy csakis ti, fiatalok, akik tanultok a ma csapásaiból, ti lesztek képesek arra, hogy új utakon induljatok el a jövő megteremtésében és gátat szabjatok a tévelygéseknek, amelyek a nyugatot a jelenlegi helyzetbe juttatták.

Igaz az, hogy a terrorizmus ma közös gond nekünk és nektek is. Tudnotok kell azonban, hogy az a bizonytalanság és szorongás, amit a legutóbbi történések kapcsán megtapasztaltatok, két lényeges dologban eltér attól a szenvedéstől, amelyet Irak, Jemen, Szíria és Afganisztán népe hosszú évek óta el kell viseljen. Az első az, hogy az iszlám világa szélesebb dimenzióban, kiterjedtebb méretekben és lényegesen hosszabb ideje áldozata már a félelemkeltésnek és az erőszaknak. A második pedig az, hogy ez az erőszak különféle utakon és hatékony módokon sajnos minden esetben támogatást kapott egyes nagyhatalmak részéről.

Napjainkban kevesen vannak, akik ne tudnának az Amerikai Egyesült Államok szerepéről az Al-Kaida, a tálibok és ezek baljóslatú utódainak létrehozásában, megerősítésében és felfegyverzésében. E közvetlen támogatáson túl, a takfiri terrorizmus egyértelmű és közismert szponzorai a legelmaradottabb politikai berendezkedésük ellenére mindvégig a nyugat szövetségeseinek köréhez tartoznak, miközben a térség dinamikus demokráciáiból fakadó haladó és ragyogó eszméket könyörtelenül eltiporják. A nyugat kettős mércéje az iszlám világának ébredési mozgalmával szemben beszédes példáját jelenti a nyugati politika ellentmondásosságának.

Az ellentmondás másik arca Izrael állami szintű terrorizmusának a támogatásában érzékelhető. Palesztina elnyomott népe több mint hatvan éve a terrorizmus legrosszabb formáját kell, hogy megtapasztalja. Európa népe most néhány napra visszahúzódott otthonai védelmébe és kerüli a zsúfolt helyszíneket, központokat, a palesztin családok viszont évtizedek óta már az otthonaikban sincsenek biztonságban a cionista rezsim gyilkoló és romboló gépezetétől. Milyen olyan erőszak van ma, napjainkban, amely a bántalmazások brutalitásának tekintetében összevethető lenne a cionista rezsim telepépítéseivel?

Ez a rezsim úgy rombolja le nap mint nap a palesztinok otthonait és pusztítja el kertjeiket és szántóföldjeiket, esélyt sem adva ingóságaik kimenekítésére, vagy a mezőgazdasági termények betakarítására, hogy soha nem érte komoly és hatékony bírálat nagy befolyású szövetségesei, vagy legalább a látszólag független nemzetközi szervezetek részéről. Mindez általában asszonyok és gyerekek rémült tekintete és könnyes szemei előtt történik, akik tanúi családtagjaik összeverésének, és esetenként elhurcolásának a rettenetes kínzókamrákba. A mai világban ismerünk olyan brutális bántalmazást, amely ilyen mértékű, ennyire kiterjedt és hosszan tartó lenne? Amikor közelről lelőnek egy hölgyet az utca közepén csak azért, mert tiltakozott egy, az álláig felfegyverzett katonával szemben – ha ez nem terrorizmus, akkor micsoda? Ezt a barbarizmust, csak mert egy megszálló hatalom katonai hadereje által történik, már nem kell szélsőségességként megbélyegezni? Vagy lehet, hogy csupán azért, mert ezeket a képsorokat immár hatvan éve folyamatosan látjuk a televízió képernyőjén, már nem kell, hogy megmozgassák a lelkiismeretünket?

Az elmúlt években a haderők számtalan áldozatot követelő bevonulása az iszlám világába a nyugat ellentmondásos gondolkodásának egy újabb példáját jelenti. A megszállás célpontjaivá vált országok az emberi veszteségeken kívül elvesztették gazdasági és ipari infrastruktúrájukat is. A növekedés és fejlődés felé való haladásuk leállt, vagy megrekedt, sok esetben több évtizednyit visszaesett. Mindezzel együtt arcátlanul az az elvárás velük szemben, hogy ne tekintsenek magukra elnyomottként. Hogyan lehet egy országot romba dönteni, városait, falvait porrá zúzni, és aztán azt mondani nekik, hogy kérem, ne tartsák magukat erőszak áldozatának! Ahelyett, hogy a gondolkodás hiányát, vagy e katasztrófák elfelejtését várnák el, nem lenne jobb egy becsületes bocsánatkérés? Az a szenvedés, amit az iszlám világa az agresszorok kétszínűsége és képmutatása miatt ezekben az években megélt, semmivel sem kisebb az anyagi veszteségeknél.

Drága fiatalok! Az a reményem, hogy ti a jelenben vagy a jövőben megváltoztatjátok ezt a csalárdsággal szennyezett gondolkodásmódot, a mentalitást, mely mestere a távlati célok elrejtésének és az alattomos szándékok elkendőzésének. Nézetem szerint a biztonság és a békesség megteremtésének első lépését ennek az erőszakot szülő eszmeiségnek a megreformálása jelenti. Egészen addig, amíg kettős mérce uralkodik a nyugat politikájában, és amíg a nagyhatalmú támogatók nézeteiben a terrorizmus jóra és rosszra bontódik, amíg a kormányok érdekei előnyt élveznek az emberi és erkölcsi értékekkel szemben, az erőszak gyökereit nem valahol másutt kellene keresgélnünk.

Sajnálatos módon ezek a gyökerek a hosszú évek során lépésről lépésre, mélyen átszőtték a nyugat kulturális politikáját, és egy puha és csendes inváziót vittek végbe. A világ számos országa büszkén tekint a saját hazai, nemzeti kultúrájára, a kultúrára, amely a növekedés és a születés időszakában az emberi közösséget évszázadokon keresztül megfelelő módon táplálta. Az iszlám világa sem kivétel ebben. A jelen korban azonban a nyugati világ fejlett eszközeit kihasználva azt erőlteti, hogy a világ kultúrája egyformává, hozzá hasonlóvá váljon.

Én a nyugati kultúra ráerőltetését más nemzetekre és az önálló kultúrák lealacsonyítását egy csendes és nagyon kártékony erőszakként ítélem meg. Az ősi kultúrák megalázása és a legtiszteletreméltóbb vonatkozásaival szembeni megvetés akkor történik, amikor a helyettesítő kultúra semmilyen szempontból sem rendelkezik a képességgel, hogy ezek helyére lépjen. Példaképpen, az „agresszió” és az „erkölcsi szabadosság” két tétele, amelyek sajnálatos módon a nyugati kultúra alap összetevőivé váltak, e kultúra elfogadottságát és helyzetét már a forrásánál lerombolják. A kérdés tehát az, amennyiben mi nem akarunk magunknak egy konfliktusokat gerjesztő, vulgáris és az értelemtől távol álló kultúrát, akkor mi bűnösök vagyunk? Ha útját álljuk a pusztítás áradatának, amely bizonyos, művészethez hasonló termékek formájában a fiataljaink felé hömpölyög, vétkezünk? Nem tagadom a kulturális kötelékek jelentőségét és értékét. Mindig, amikor ezek a kötelékek természetes módon és a fogadó társadalom iránti tiszteletben alakulnak ki, növekedést, felemelkedést és bőséget ajándékoznak. És fordítva, az össze nem egyeztetett, kényszerített kötelékek sikertelennek és károsnak bizonyulnak.

A legnagyobb sajnálatunkra azt kell mondanunk, hogy az olyan megátalkodott csoportosulások, mint a Daes, az importált kultúrákkal való ilyesféle sikertelen összekapcsolódások szülöttei. Ha a gond valóban a meggyőződésben lenne, akkor a gyarmatosítás előtti korszakban is látnunk kellett volna ilyen jelenségeket az iszlám világában. De a történelem ennek az ellentétét igazolja. A félremagyarázhatatlan történelmi dokumentumok világosan megmutatják, hogyan vetette el a radikalizmus magját a térségben a gyarmatosítás és egy szélsőséges és megvetett eszme összeolvadása egy beduin törzs lelkében. Hogyan lenne másként lehetséges, hogy a világ egyik legerkölcsösebb és legemberibb vallásos iskolájából, mely alaptételének tartja, hogy egy ember életének elvétele egyenlő az egész emberiség meggyilkolásával, egy olyan szenny jöjjön elő, mint a Daes?

Másrészről meg kell kérdeznünk, miért van az, hogy akik Európában születtek és abban a környezetben történt a lelki és szellemi fejlődésük, egy ilyen csoport vonzásába kerülnek? Hihető az, hogy egy-két háborús övezetbe tett látogatás után egyesek hirtelen annyira szélsőségessé válnak, hogy honfitársaikra golyózáport zúdítanak? Biztosan nem feledhető annak hatása, amikor egy életen át egészségtelen kultúrát kell fogyasztani egy szennyezett és erőszakot gerjesztő környezetben. Társadalmi elemzést kell végezni ezen a területen, egy elemzést, amely a társadalom nyílt és rejtett szennyeződését feltárja. Lehet, hogy az a mély gyűlölet, amely az ipari és gazdasági fellendülés évei alatt az egyenlőtlenségek és esetenként a törvényi és adminisztratív diszkrimináció hatására a nyugati társadalmak széles köreiben elültetődött, bosszúszomjas haragot termett, amely időről időre beteges módon felüti a fejét.

Bárhogyan is, ti vagytok azok, akiknek fel kell fejtenetek társadalmatok felszíni rétegeit, hogy megtaláljátok és kioldozzátok a kialakult csomókat és haragot. A szakadást nem elmélyíteni kell, hanem helyrehozni. A terrorizmussal való küzdelemben a legnagyobb hiba az elhamarkodott válasz, amely a meglévő repedéseket megnagyobbítja. Minden kapkodó, elsietett lépés, amely az Európában és Amerikában élő több millió fős tevékeny és felelősségteljes muzulmán közösséget elszigeteli, félelmet és szorongást gerjeszt bennük, a korábbiakhoz képest még inkább megfosztja őket elemi jogaiktól és eltávolítja őket a társadalom színteréről, nem csak, hogy a gondokat nem oldja meg, hanem a távolságot is elmélyíti, és fokozza a zavar mértékét. A felszínes és reaktív intézkedések, különösen, ha törvényi erővel is rendelkeznek, azon túl, hogy a meglévő szembenállás fokozása révén szélessé tárják az utat a jövőbeli válságok számára, mást nem fognak eredményezni. A hozzánk eljutott hírek szerint egyes európai országokban olyan szabályokat léptettek életbe, amelyek a polgárokat muzulmánellenes kémekké teszik. Az ilyen magatartás kegyetlen, és mindnyájan tudjuk, hogy a kegyetlenségnek akarva-akaratlanul az a tulajdonsága, hogy a visszájára fordul.

Ezen felül, a muzulmánokhoz nem méltó ez az érdemtelen hozzáállás. A nyugati világ évszázadok óta jól ismeri a muzulmánokat. Azon a napon, amikor nyugatiak az iszlám földjén vendégeskedtek és szállásadóik gazdagsága megragadta a tekintetüket, vagy máskor, amikor a házigazdák ők voltak és hasznosították a muzulmánok munkásságát és gondolatait, általánosságban nem láthattak mást, mint jó szándékot és megértést.

Én tehát azt kérem tőletek, fiataloktól, hogy a helyes megismerés alapján és a dolgok mélyére látva, a borzalmas tapasztalatokból tanulva fektessétek le a helyes és tiszteletteljes közös cselekvés alapjait az iszlám világával. Ebben az esetben a nem túl távoli jövőben meglátjátok, hogy az építmény, amit sokszorosan szilárd alapokra helyeztetek, a megbízhatóság és a bizalom védőárnyékát veti építői feje fölé, a biztonság és a békés nyugalom melegét árasztja feléjük, és a szebb jövőbe vetett remény fénye sugározhat a világegyetemre.

Szejjed Ali Khamenei

2015. november 29.

 


14:03 - 05/01/2016    /    Number : 374118    /    Show Count : 1171



Close




Ministry of Foreign Affairs | Electronic Visa | Contact us | Working Hours | SiteMap | Search | Gallery